
Fundamentális elemzés: Élesben. Röviden. Egyszerűen.
„Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szímát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.”
El tudta olvasni a fenti szöveget? Meg is értette? Ha nem, lépjen picit hátrébb, és ezúttal ne a betűkre figyeljen, hanem próbálja meg a szavakat egyben látni. Ne ragadjon le egyetlen szónál, csak fusson végig a szövegen, lazán, mintha tudná, hogy a végére érve úgyis mindent megért majd!
Ha viszont első próbálkozásra megértette a mondanivalót, gratulálunk, Ön jelesre vizsgázott. Mostantól feketeöves szövegolvasó mesternek számít…
Ezzel a kis trükkel kapcsolatban térjünk ki 3 fontos momentumra:
- a szövegolvasásban gyakorlott felnőtt embernek nem okoz problémát, hogy összekevertük a betűket. Elég látnia az első és utolsó betűt, az agya máris „kidobja” a megoldást, az odaillő szót
- egy olvasásban gyakorlatlan kisiskolás gyerek nem képes erre, mert bár a szöveget el tudja olvasni, az ő agya még betűz, és így számára a szöveg értelmetlen marad…
- az agy e képességének – ha úgy tetszik, a felülről való rálátásnak – a kialakulásához idő kell, de ez a tudás bárki számára elsajátítható, sőt, idővel erőlködés nélkül, magától kifejlődik, ha elég szöveget olvasunk…
A fentiekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy Önnek mindössze 2 dologra van szüksége ahhoz, hogy probléma nélkül rendet tudjon varázsolni a betűk összekeverése nyomán keletkezett káoszba: fix pontokra és némi gyakorlatra.
Ami miatt ez a dolog számunkra érdekes itt és most, az az, hogy továbbléptünk, és levontunk még egy következtetést: pontosan ez a helyzet a gazdasági nyelvezettel is. Ha megvannak a fix pontjai, és megszerezte a kellő gyakorlatot, feketeöves befektető mesterré léphet elő, és értelmezni tudja azt, ami másnak érthetetlen káosz. A különbség „csupán” annyi, hogy szövegolvasó mesterként az Ön haszna a megértés, míg befektető mesterként – a megértésen felül – hozam, haszon és anyagi stabilitás lesz a haszna, azaz kézzelfogható pénz…
Nos, ha úgy gondolja, hogy érdemes némi időt és energiát befektetnie abba, hogy fokozatosan saját gazdasági gurujává váljon, akkor van az Ön számára néhány jó hírünk:
- nem kell tanfolyamokra járnia: otthonról, a foteljében ülve megszerezheti a fix pontokat, és a gyakorlatot is, mert létrehoztuk Önnek a „Fundamentális elemzés élesben, röviden, egyszerűen” című online webkonferencia-sorozatot
- nem kell sok időt erre szánnia: az online webkonferenciák maximum havonta egyszer kerülnek megrendezésre, és esetenként maximum 1-2 órát igényelnek az Ön idejéből, többnyire hétköznapokon, esténként
- nem kell mélyen a zsebébe nyúlnia: egy-egy webkonferencia 4 000 forintjába kerül (sőt, akár még kevesebbe, részletek később), ami nevetséges összeg ahhoz képest, hogy mennyi időt és energiát jelentene összeszedni, rendszerezni, és kielemezni az itt bemutatott adatokat
- értékes felismerései lesznek, és egyre tisztább lesz a kép: kivesézzük a gazdasági híreket, lerántjuk a leplet a média ferdítéseiről, és megmutatjuk, hogy a legbonyolultabbnak tűnő fogalmak és folyamatok is átláthatóak, megérthetőek, sőt, ami a legfontosabb, kihasználhatóak
- konkrét, pénzben mérhető haszonra tehet majd szert: mert rendszeresen (és szándékosan…) elhullatunk egy-két pénzmagot, amit ha jó helyre plántál, szép kis facsemetét nevelhet belőle
Ki az előadó?
A „Fundamentális elemzés élesben, röviden, egyszerűen” webkonferenciák előadója Kiss Imre, a MoneyMoon Kft. ügyvezető igazgatója.
Imre közgazdászként végzett Berlinben, a Humboldt Egyetemen. (Évfolyamának 450 hallgatójából a 2. legeredményesebb végzősként fejezte be hivatalos tanulmányait.) Közel 2 évtizedes külföldi tartózkodása és a pénz- és tőkepiacok nemzetközi világának megismerése után 2003-ban tért haza Magyarországra. Egy vezető magyar pénzintézetnél végzett több éves banki tevékenységet, majd 2005-ben alapította meg a MoneyMoon pénzügyi tanácsadó céget, mely valódi függetlenségével, objektív elemzéseivel mára kivívta a szakma elismerését.
Miről szólnak a webkonferenciák, röviden:
- Általános piaci körkép: elemezzük az elmúlt hetek piaci eseményeit, hogyan teljesítettek az egyes eszközkategóriák (részvény, kötvény, deviza).
- Általános makrogazdasági körkép: elemezzük az elmúlt időszakban hogyan alakultak a reálgazdasági kilátások (GDP, infláció, államháztartási folyamatok, egyensúlyi mutatók, stb.).
- Utóbbi kettő összehasonlítása: megnézzük, hogy a két előbb elemzett rész egymásnak ellentmond-e, vagy kölcsönösen alátámasztják egymást. Ha diszkrepancia (lényegbeli különbség) figyelhető meg, leásunk mélyebbre és kibányásszuk, hogy az miből eredhet.
- Részpiacok elemzése: a fentiekben megállapított tézisek szerint pontosan, részletekbe menően megvizsgáljuk az egyes piacokat, és kinyomozzuk, mi válthatta ki a különböző folyamatokat (részvény, deviza, áru és nyersanyag, kötvénypiac, pénzpiacok, stb.)
- Stratégia levezetése: összefoglaljuk az eddigieket, levonjuk a következtetéseket és felépítjük a stratégiát, majd megnézzük, hogy milyen időtávot igényel, és főként várhatóan mekkora hozamra tehetünk szert általa.
- Mit csinálnak a nagy halak? Felfedjük, hogy melyek legalkalmasabb pénzügyi termékek e stratégiák kiaknázására (mit csinálnak az intézményi szereplők?), és lefektetjük, hogy az egyes elérhető pénzügyi termékekkel hogyan aknázhatóak ki a fent kialakított stratégiák.
- Összefoglaló makrogazdasági és piaci kitekintés: repetitio est mater studeorum, azaz ismétlünk és ebben a részben kerülnek megválaszolásra az Ön időközben felmerült kérdései is…
- Néhány tipp és értékes infó: például hogy honnan tájékozódjunk és miről a következő webináriumig…
Tekintse meg 3 hónap késéssel közétett korábbi webkonferenciáinkat a YouTube csatornánkon:
Egyéb részletek
A következő webkonferencia időpontja: 2012. június 13., szerda 18:00 óra
Helyszín: az Ön nappalija…
Parkolás: a saját garázsában, vagy a háza előtt…
Ár: 5 500 Ft/webkonferencia (1 kreditpont)
(DVD megrendelők számára most az első webkonferencia ingyenes!)
A MoneyMoon Training online konferenciáit havi rendszerességgel tartjuk. A soron következő webkonferencia időpontját a ezen az oldalon mindig közzétesszük, valamint az aktív kreditpontokkal (1 kreditpont = 1 online előadás) rendelkező hallgatóinknak továbbá minden sorok következő online előadásról e-mailt küldünk az előadást megelőző napon.
Mi fog történni feliratkozás után?
Az alábbi űrlap kitöltését követően Ön kapni fog egy E-mailt a webkonferencia díjának kiegyenlítésével kapcsolatban. Az automatikusan kiküldött E-mailben minden részletes tudnivaló benne lesz a belépés technikai tudnivalóiról.
A belépés menete és belépéshez szükséges lépések, alkalmazások
A webkonferenciákon 1 alkalomra szóló kreditponttal lehet részt venni. (A DVD-vel rendelkező ügyfeleink számára a kreditpont kedvezménnyel vásárolható meg!)
Tájékoztatjuk, hogy „A fundamentális elemzés kulisszatitkai” c. DVD anyagunk mellé most rendkívüli akcióban egy webkonferenciát is ajándékba adunk Önnek! Ennek részleteit itt találja!
Iratkozzon fel most a következő, 2012. június 13-án (szerdán) 18:00 órakor kezdődő webkonferenciánkra az alábbi űrlap kitöltésével!
Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, és bejelentkezik, akkor a rendszer automatikusan kitölti a lenti adatokat.
